Trixire és gazdája, Viki posztjaira az Instagramon lettem figyelmes, ahol be is követtem a profiljukat. Főleg, mert imádom a “paprikafűlű” kutyákat, mindig olyan vidámnak tűnnek. Feldobják az ember napját és magam is nagyon szeretem a pozitivitást, ahogyan ezt a blogom posztjaiból Ti is láthatjátok. Aztán ahogy figyeltem az újabb és újabb képeket, melyeket Viki kitesz, egyértelművé vált, hogy Trixi is egy sikersztori gyanús örökbefogadott eb, így megkérdeztem Vikit, lenne-e kedve megosztani itt a blogon, hogyan is találtak egymásra Trixivel. Nagy örömömre igent mondott, úgyhogy most fogadjátok szeretettel az ő történetüket.
A kutyás múlt
Gyerekkoromban kertes házban laktunk. Már kiskoromban is volt kutyánk, de arra nem nagyon emlékszem. Kb. 12 éves koromban vettünk egy gyönyörű, törzskönyves kaukázusi juhászt. Ő kinti kutya volt, apukám nevelte, tanítgatta, ő ösztönösen értett/ért a kutyákhoz. Akkor, ott egészen máshogy tartottuk a kutyát, mint most a sajátunkat. Igaz, hogy most egy kistestű, lakásban tartott kutyánk van, aki teljes mértékben családtag, de ha most kertes házba költöznénk és nagyobb kutyánk is lehetne, akkor is inkább kint-benti kutya lenne már.
Hogyan döntötted el, milyen kutyád legyen?
Nagyon szeretem a kutyákat, mindig is kutyás voltam. De az élet úgy alakult, hogy kb. 18 évig nem volt kutyám, miután elköltöztem otthonról, és amíg a gyerekek kiskamaszok nem lettek. Több ismerős vállalt kutyát akkoriban, és felmerült bennem, hogy nekünk is meg kellene gondolni. Addig kizártnak tartottuk, hogy lakásban kutyánk legyen. Amikor felvetettem az ötletet, a férjemnek volt 1-2 kételkedő kérdése, de a harmadik már az volt, hogy milyen fajta lenne jó nekünk 🙂 A gyerekek is kamaszok voltak már, elég nagyok ahhoz, hogy felelősségteljesen besegítsenek a kutya körüli teendőkbe, másrészt a kutyázásnak van egy terápiás jellege is. Kamaszokkal élő családban a kutya mindig oldja a nehezebb időszakokat… 😀 Persze a kutyát mindig a szülőknek kell vállalniuk, a kis vagy akár kamasz gyerek kedvéért inkább ne legyen kutya!
Először fajtatiszta kutyában gondolkodtunk. Próbáltuk megtalálni, melyik fajta passzolna hozzánk a legjobban, arra is tekintettel, hogy lakásban lakunk, tehát kis-, maximum közepes termetűt szerettünk volna.
A jellemén kívül persze a külleme is számított, “kutyaformájú” kutyát szerettünk volna, csak kicsiben, a rövidlábú vagy rövidorrú kutyák nekünk nem a kedvenceink. A Jack Russel, illetve a Parson Russel terrier tetszett a legjobban, de elolvasva a jellemzésüket (folyton pörgő energiabomba 🙂 ) arra jutottunk, hogy nem igazán nekünk valók ezek a fajták. Aztán elkezdtünk menhelyes oldalakat is nézegetni. A legtöbb ilyen helyen próbálják minél jobban leírni a kutya jellemét is, ami nagyban segíti a kiválasztást. Ezután döntöttünk úgy végleg, hogy menhelyeken fogunk keresni, amíg meg nem találjuk a nekünk megfelelő kutyát, és ez hamarabb eljött, mint gondoltuk. 🙂 A menhelyről kiskutyát örökbe fogadni valamennyire zsákbamacska, így nekünk is meglepetés volt, hogy a 3 hónapos kiskutyából mi lesz, és hát hiába mondtunk le a Parson Russel terrierről, mégiscsak egy terrier mixet kaptunk. De ez pont így lett jó!
Az örökbefogadás menete
Február elején eldöntöttük, hogy nyáron fogunk kutyát örökbefogadni, a szabadságolások miatt, meg akkor a gyerekek is otthon vannak. Könnyebbnek gondoltuk akkor a kutya beszoktatását a családunkba. De mivel mindenki nagyon készült erre, megbeszéltük, hogy elmegyünk körülnézni egy menhelyre addig is, lássuk milyen kutyusok vannak ott. Ezt egy hétvégén, szombat délutánra terveztük. Szombaton délelőtt viszont az unokatestvérem megosztott egy képet az Etyeki Állatvédő Egyesület oldaláról egy kölyökkutyáról, amit én megláttam, és tudtam, hogy ő kell nekünk! Megmutattam a családnak is, mindenkinél szerelem volt első látásra! Fel is hívtam a menhelyet, azt mondták, van érdeklődő a kutyára, de még nem látogatta senki. Feltettek jónéhány kérdést, hogy megtudják hova, kikhez kerülne a kutya. Majd felajánlották, hogy másnap megnézhetjük. Aznap még elmentünk egy állatboltba és megvettük a kezdő felszerelést, minden eshetőségre felkészülve. 🙂 Vasárnap délelőtt elmentünk a menhelyre, találkoztunk a kutyussal, és nem volt kérdés, hogy hazavisszük. Ott is beszélgettünk még a gondozójával, kiderült, hogy a kutyus kb. 3 hónapos, december 31-én tették ki a menhely elé 3 testvérével együtt egy dobozban, alig 6 hetesen. Ezután két hét próbaidőt kikötve elhozhattuk a kutyát. Aláírtuk az örökbefogadási szerzodést is, jelképes 10.000 Ft hozzájárulást kértek a költségeikhez. És természetesen vállaltuk, hogy ivartalanítva lesz. A kiskönyvét is megkaptuk a végén, amiben a becsült születésnapjára november 15. volt írva, ami a kisgazdi születésnapja is, így egyértelmű volt, hogy ezt a kiskutyát nekünk szánták. 🙂 Így költözött hozzánk nyár helyett február 7-én Kitti, akiből nálunk Trixi lett. Minden nagyon jól ment a kezdetektől, így nem volt kérdés, hogy véglegesítjük az örökbefogadást, két hét helyett már két nap múlva jeleztük ezt a menhely felé.
Trixi akkori gondozója azóta elvált az etyeki menhelytől és saját egyesületet hozott létre Kutyaovi néven. Őt azóta is rendszeresen támogatjuk, voltunk adománygyűjtő napon, és nyomonkövetjük a tevékenységüket. Jó látni, hogy nagyon sok kutyust sikerül jó helyre örökbe adniuk!
A hétköznapok
Trixi 3 hónaposan került hozzánk, így a szobatisztaság még előttünk állt bőven. Jópárszor bepisilt a szobában a szőnyegen is, meg a konyhában a pelus mellé a kövön. Nem volt ezzel probléma, mert tudtuk, hogy mivel jár egy kölyökkutya, türelmesek voltunk. Be is kakilt a szőnyegen többször, volt, hogy láttuk, hogy kakilni készült és rászóltunk, hogy ne! Majd próbáltunk leszaladni vele a fűbe. Egy pár alkalom után azt értük el ezzel, hogy az utcán is aggódva nézett minket, hogy nem szólunk-e rá, hogy ott sem szabad. Utána jobban utánaolvastunk, hogy mit hogyan csináljunk, és onnantól kezdve ha a lakásban pisilt, kakilt, szó nélkül feltakarítottuk, lent viszont továbbra is nagyon dícsértük, jutalmaztuk. 6 hónapos kora körül lett teljesen szobatiszta, azóta az elmúlt majdnem 4 évben talán kétszer fordult elő baleset.
A rágcsálással kapcsolatban szerencsénk volt. Bútorokat, tapétát, cipőt egyáltalán nem rágott meg, a sok játékával játszott. Egy gyengéje volt, a fürdőszoba padlójára ledobott zoknikat szerette ellopni és megrágcsálni, ezekből egy párat kilyukasztott. A WC papír gurigákat kapta még meg, azokat szerette miszlikbe aprítani, illetve a nagyobb plüssöket szétbontani és kiszedni a vattát belőlük módszeresen.
Ami még fontos a kölyök vagy fiatal kutyáknál, a kisállatbiztosítás megkötése. Ezt általában a lakásbiztosítás kiegészítéseként lehet megtenni. Én is szerettem volna kötni, de nem ez volt a legfontosabb, mikor hozzánk került, így történt meg, hogy fél évvel azután, hogy hozzánk került, eltörte a lábát. Akkor kezdtük a kutyaiskolát, az első órán futkosás közben egy rossz mozdulat következtében, vagy a kiskutyák között egymásra esve egyszercsak sántítani kezdett. Nagyon szerencsétlen törés volt, rossz helyen, műteni is kellett, utána hosszú hetekig sínben tartani, kötözgetni, aztán fokozatosan újra terhelni, majdnem 5 hónap eltelt, mire felépült, ha nem is 100%-osan, de csak ritkán látszik rajta, hogy kíméli a sérült lábát. Ez viszont nagyon sokba került. Sokan nem számolnak az ilyen balesetekkel, vagy akár csak komolyabb betegségekkel, és nincsenek felkészülve az ilyen kiadásokra. Láttam nem egy kutyát, akitől azért váltak meg, mert kiderült valamilyen költséges betegsége. Nekünk azóta már van biztosításunk, azóta szerencsére nem kellett, reméljük nem is fog kelleni.
A viselkedésére visszatérve még: az elején látszott, hogy megsínylette kicsit, hogy nagyon pici korában el lett választva az anyjától, illetve hogy a menhelyen ő volt a legkisebb. Elég félős volt, de ezen kívül nem volt problémás kutya. Ilyen szempontból nem volt különbség a hétköznapokban. Az örökbefogadott kutyával ugyanúgy teltek a napok, mintha vásárolt lett volna, nem kellett terápiára járni vele például.
Az erről a menhelyről örökbefogadott kutyáknak kedvezmény jár az Őrmezei kutyaiskolában. (Ez pár helyen így van, hogy a menhelyhez közeli kutyaiskola kedvezményt biztosít az örökbefogadott kutyáknak, ezért az ilyesminek érdemes utána járni! – szerk.) Egyébként is el akartunk menni vele iskolába, de így nem volt kérdés, hogy hova. Ezért nagyon hálásak vagyunk, a számunkra legjobb iskolába sikerült így járni, alap- és középfokú tanfolyamot is végeztünk vele.
A hétköznapok így rendben telnek, van egy jólnevelt kutyánk, aki ismeri a szabályokat, határokat, napirendet. Nagyon sokat tanultunk a kutyák kommunikációjáról, jobban értjük a viselkedését, és nekünk is sikerül vele megértetni, amit mi szeretnénk. Teljesen beilleszkedett a családunkba, az elejétől fogva olyan érzés volt, mintha mindig is velünk lett volna. Felvette az életritmusunkat, ha kell a kanapén pihen fél napot, míg egyedül van, de szeret sétálni, esténként bandázni a kutyapajtásokkal, hétvégén pedig kirándulni vagy a hétvégi telekre kijárni.
A kutya persze átalakította az életünket valamennyire, úgy szervezzük a programokat, nyaralást, bármit, hogy a kutyának is jó legyen, de ez egyáltalán nem jár lemondással, vagy ha kicsit mégis, akkor a cserébe kapott állandó szeretet, feltétel nélküli ragaszkodás és a kutya által generált jókedv teljes mértékben kárpótol mindenért. Aki nem élt eddig kutyával, az el sem tudja képzelni ezt a kapcsolatot kutya és ember között… Nem tudják, mit veszítenek!
Ha egyetlen dolgot mondanál másoknak, mielőtt kutyát vesznek magukhoz, mi lenne az?
Egyetlen dolgot nem tudok mondani, minimum kettőt muszáj! 🙂
Az egyik legfontosabb dolog a kutya kiválasztása, mielott valaki kutyát vállal! Ne csak a kutya külleme alapján válasszanak, hanem olvassanak utána a fajta jellemzőinek! Ez mentett kutyáknál nyilván nehezebb, de azért fajtajelleget hordoznak a mix kutyák is, valamennyire meg lehet próbálni találgatni. Mindenképp a gazda/család életstílusához, energiaszintjéhez, jelleméhez passzoló kutyát válasszanak. (Ezen a linken találtok itt a blogon olyan posztokat, melyek segítségetekre lehetnek kutyaválasztáshoz! – szerk)
A másik pedig egy idézet a DOG3 csapatától: “Okos kutyát nem lehet venni, okos kutyát “csinálni” kell, és az meló.” Ez abszolút így van! Nevelni, tanítani kell a kutyát, ez idő és energia, ami aztán elég hamar és hosszútávon megtérül.