Egy menhelyen önkénteskedni, besegíteni a takarításba, de főleg a kutyasétáltatásba, nagyon menő dolog, de ami még ennél is jobb, szuperül feltölti az embert, mert a kutyák boldogsága minket is eltelít endorfinnal. Ennek ellenére mégis kevesen járnak ki egy-egy menhelyre, így szeretnék erről mesélni kicsit általánosságban.
Rendszeresek felém az olyan kérdések és mondatok, mint:
– “Te hogyan bírod? Nekem megszakadna a szívem!”
– “Ú, nem tudnék kimenni, biztosan szörnyű!”
– “Én örökbe akarnám fogadni az összes kutyát, nem tudnám őket otthagyni!”
stb, stb, stb….
Valamit biztosan mondhatok: Nem szakad meg a szíved, mert a menhely egészen más, mint amilyennek mindenki elképzelni. Szóval kezdjük is ezzel. Jártam már több menhelyen, egyik kisebb, másik nagyobb volt. Valamelyik rendezettebb, pénzügyileg jobban ellátott, a másik szegényes. Kinek mi jutott osztályrészül. Erről egy másik bejegyzésben majd olvashattok bővebben.
Szóval az első, amit tapasztalni fogsz, menhelytől függetlenül, hogy mindenhol alapvetően égtelen kutyaugatás fogad. Ezt mindenki szívszorítónak képzeli el, pedig igazából egy teljesen triviális reakció a kutyák részéről. Nem úgy kell hozzáállni, mintha minden kutya szenvedne és Te a megérkezésedkor annak lennél tanúja, ahogy éppen az utolsókat rúgják. Ezt a dramatikus jelenetet a fejünkből tegyük fel a polcra és felejstük is el! Ilyennel nem fogunk találkozni. Vadul csóváló, érdeklődő, nyomuló vagy éppen totálisan érdektelen vagy félős kutyákkal annál inkább. De szenvedővel nem! A kutyák azért ugatnak, mert a területüket védik. Nekik most ez a területük. Gyakorlatilag ugyanazt látod ott is, mint amit egy faluban, vagy kutyákkal teli kertvárosi övezetben. Ha végig sétálsz vagy kocsival elhaladsz egy utcán, minden kutya csahol.
Kutyasétáltatás előtt nyugodtan mondd meg a menhelyi dolgozónak vagy az ott lévő tapasztalt önkéntesnek (bár valószínűleg magától is fogja kérdezni), hogy mennyi tapasztalatod van kutyák terén. Kisebbet vagy nagyobbat szeretnél inkább kivinni. Ne játssza senki a menő csávót, hogy “elbánik” ő egy hatalmas kutyával is, mert semmi értelme. Legyél őszinte, és csak olyan kutyát vigyél ki, akitől nem félsz és akit termete alapján valószínűleg meg tudsz fogni a pórázzal (nehogy elrántson)! Mondok egy példát: Van egy budapesti barátnőm, akinek sosem volt semmilyen állata otthon. Alapvetően szereti a kutyákat, de semmi tapasztalata velük. Amikor életében először kijött velem sétáltatni a Csabai Menhelyre, kicsit meg volt illetődve, hogy milyen kutyát is kellene vinnie. A menhely vezetője nagy segítségünkre volt néhány önkéntessel, és pár, a tapasztalatára vonatkozó kérdés után választottak is neki egy nagyon nyugodt, szerintem idősebb bácsikhoz is jól illő, közepes testű kutyát. Nem is volt semmi gond, a sétáltatás minden fennakadás nélkül lezajlott.
A kutya vérmérsékletétől függ, hogy mennyire fog a nyakadba ugrálni és mi lesz a reakció a sétáltatás során. Arra azért fel kell készülni, hogy amikor kezedbe kapod a póráz végét (mert eleinte még a menhelyen tapasztalt önkéntes vagy dolgozó fogja neked kihozni a kennelből a kutyát), akkor erősen kell fogni a pórázt, mert többségük azonnal nyargalni szeretne. Olyan örömmel és boldogsággal vetik bele magukat a sétába, hogy általában percekig csak húznak, szimatolnak, végzik a dolgukat. De veled, a póráz másik végén lévő illetővel nem igazán törődnek. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen képzeld magad a helyükbe: Téged se érdekelne kifejezetten, hogy ki van mögötted, mikor előtted a szabadság és az illatok végtelenje. 🙂 Én általában hagyok nekik nagyjából 10 percet ebben a kábulatban, aztán kezdek velük barátkozni. Ilyenkor már jobban tudnak figyelni. Nyilván ha egy-egy kutyát rendszeresen sétáltatsz, akkor egészen más a helyzet. Olyankor megismernek és másképpen viszonyulnak hozzád.
Csináltam egy videót, amin láthatjátok azt az örömöt, kezdő futó-szagló mámort, amiről írtam.
Vigyázni kell, mert sokukban a felfedezés, hogy jééééé itt van egy ember, akkora örömöt vált ki, hogy felugranak vagy arcon nyalnak, méghozzá elég hevesen. Nekem volt már olyan, hogy összekoccant a fogunk egy kutyával. 🙂 Persze ő ugyanúgy meglepődött, mint én. A nyalogatás, puszi osztás, felugrálás teljesen általános jelenség, de senki nem gondolja, hogy az emberben bámilyen rossz érzést kelt ez a viselkedés. Annyira vidámak a kutyák, hogy semmi negatív hangulat nincs. Csak a túláradó szeretet.
A másik tévhit, hogy a kutyák nagyon szomorúak, amikor visszaviszed őket a kennelbe. Ez sem igaz. Az esetek nagy többségében nagyon is boldogan térnek vissza és a hazafelé úton, amikor már közeledünk, kifejezetten húznak. Amikor pedig nem ez történik, akkor csak jókedvűen baktatnak az ember mellett és nem azért nem húznak, mert szomorúak, hanem mert egyszerűen ilyen vérmérsékletűek. De semelyiket nem kell visszatuszkolni a helyére, simán bemennek maguktól és általában jó nagyokat isznak. Szóval itt sincs semmiféle szívszorító jelenet, ami az emberek képzeletében él. Persze ez nem összekeverendő azzal a boldogsággal, amit akkor éreznének, ha beugorhatnának egy új gazdi autójába… Természetesen sokkal jobb dolguk lehetne egy gazdinál, egy szerető, gondoskodó otthonban. Ez csak azt jelenti, hogy a menhelyen is szeretve vannak, a menhelyi önkéntesek, dolgozók is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy szeretetben legyenek a kutyák minden nap. Viszont idejük sajnos a hatalmas mennyiségű kutya és az ezzel járó munka miatt nincs, hogy mindegyikkel egyesével foglalkozzanak, szocializálják, simogassák őket, mozgasság és tanítsák. Ezért vagyunk fontosak mi, önkéntesek! A mi munkánk felbecsülhetetlen. Mert ha egy kutya nincs pórázhoz szokva, nem tudja, hogy milyen emberekkel lenni, félős, akkor nagyon rosszak az esélyei az örökbefogadásra.
Nem kell egy órát sétálni velük. Ha csak 20 perced van, akkor azt a 20 percet add nekik, például Facebook vagy Instagram pörgetés helyett! Nem csak nekik teszel jót, de még magadnak is! 🙂 Menj és élvezd Te is, hogy mennyire boldogok a kutyák, milyen jót tesz nekik egy rövid séta is, mennyire tudnak szereti még úgy is, hogy nem is ismernek. Ha érdekelnek jótanácsok az első látogatás kapcsán, arról itt olvashattok! Hajrá, irány a menhely!