Nyilván sokan hallottatok a Valentin projektről, melyet Magos Judit, a Demény, a kötsög blog írója és az Eszkuláp Egyesület indított és vitt véghez Januártól egészen Február 14-ig. Ha valakinek mégis új a történet, akkor itt bővebben olvashat róla.
Szóval a dolog lényege az volt, hogy virág helyett életeket mentsenek az emberek. Természetesen érdeklődéssel fogadtam az ötletet, hiszen magam is szívemen viselem a gazdi nélküli kutyák sorsát, függetlenül attól, menhelyen, gyepmesteri telepen vagy az utcán élnek. Lényeg a lényeg, hogy a projekt a vártnál sokkal jobban sikerült, hatalmas összefogás volt az emberek részéről. Körülbelül 30 millió forint gyűlt össze azért, hogy több száz kutyát ki tudjanak hozni egy gyepmesteri telepről. (Hogy mi az a gyepmesteri telep és mi teszi azt mássá, mint egy menhely, egy korábbi posztomban már leírtam, ezt itt olvashatjátok.) Egy kicsit talán ahhoz hasonlítanám ezt a megmozdulást, mint ami 2010. október 4-én történt a vörösiszap katasztrófa után. Az emberek sosem látott összefogással adományoztak, hogy segítsenek. Példaértékű és példamutató.
Ám mitől válik ez a Valentin projekt ennyire megosztóvá? Mi az, amiről senki nem beszél? És mi az, ami miatt egyesületek, alapítványok és még az úgynevezett Dementor klub is kritizálták a döntést és a projekt értelmét, célját firtatták (Aminek egyébként Judit, a Demény, a kötsög oldalon ma reggeli posztjában hangot is adott). Nos, ennek a felháborodásnak a miértjéről szeretnék egy kicsit beszélni a magam gondolataival. Egyszerűen és röviden a válasz: A projekt hosszútávú jövője és következménye erőteljesen megkérdőjelezhető a szakértők szerint. ( Kérdés persze, hogy kit tekintünk szakértőnek, hiszen ebben is már vita alakult ki a különböző közösségi felületeken.)
De ne szaladjunk ennyire előre!
A fent említett linken olvashattok arról, hogy mire tervezik elkölteni az összegyűjtött pénzt, melyik kezelés vagy chip mennyibe kerül, mennyi az élelmezési és tartási költség, így ezt itt már nem részletezném. Viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy ilyen, a negatív érzelmekre ható marketinget ritkán lehet látni. Az összes cikk, leírás, amit a projekttel kapcsolatban olvastam (és egyébként még a ma reggeli Demény, a kötsög poszt is) kifejezetten arra játszott, hogy az emberekben rossz érzést keltsen, hogy mindenki azonnal nyúljon az e-bankjához, és utaljon. Az egész projekt marketing arról szólt, hogy az emberek ne tegyenek fel egyébként logikus kérdéseket, hanem mindenki lelkiismeretére hasson, méghozzá elég durván. Értem és tudom, hogy ez egy szokványos marketing fogás, de így élesben látni érdekes volt. Talán azért is keltette fel a figyelmemet ennyire, mert én magam nem vagyok híve az úgynevezett blackmailing-nek. Egyébként aki ezt kitalálta, okos volt. Ugyanis azok közül, akik utaltak, a nyakamat teszem rá, hogy a felének fajtatiszta kutyája van (amivel egyébként nincs semmi gond), de sajnos ezeknek a nagy része valami szaporítótól vásárolt (ezzel viszont már van gond), mert rengetegen nem adnak 80 ezret (csak mondtam egy összeget) egy törzskönyvezett, ellenőrizhető helyről származó kutyáért, de azért legyen fajtatiszta (vagy legalábbis annak nézzen ki). Az összes ilyen ember, mivel tudja, hogy a szaporítótól vásárlás a lehető legrosszabb megoldás, inkább utalt 1000 forintot és mint aki jól végezte dolgát, meggyónta bűnét, ment is tovább dolgára. Megtett minden tőle telhetőt. Őket igazából nem is érdekli, hogy mik a hosszútávú célok, a lényeg, hogy könnyítettek a lelkülön. És ez igazából jól is jött a projektnek.
Aztán ott vannak azok, akik szívükön viselik a menhelyes, gyepmesteri telepen élő kutyák sorsát, de nem lehet nekik akármilyen okból. Vagy már van egy, vagy több kutya otthon (sok esetben menhelyesek) és nem tudnak többet befogadni (én is ilyen vagyok). Na, ők a másik utalást kezdeményző tábor. Ők azok, akiknek nagy részét még az is érdekli, hogy egyébként mi lesz a jövőben, mit terveznek ezekkel a gyepmesteri telepről kihozott kutyákkal. Kérdezni ugyan nem kérdeznek nyíltan, vagy ha megteszik, mindenki szemét támadónak kezeli őket a posztok alatt. Ez utóbbi mondjuk elég érdekes jelenség.
A projekt leírásában olvasható, hogy az Eszkuláp Egyesület az, aki felelősséget vállal a projekt által “megmentett” állatokért. Miért teszem idézőjelbe? Mert ez a megmentés sajnos csak ideiglenes. Több száz kutyáról beszélünk, akiknek az elhelyezését panzióban vagy menhely(ek)en fogják megoldani. Nem tudom tudjátok-e, de egy panzióért fizetni kell. Az egyik legolcsóbb panzió, amit ismerek, az a Tárnokon lévő kutyapanzió. Ott 8 éve 500 forint volt egy kutya hosszútávú elhelyezése (azért tudom, mert az enyém is ott lakott, amíg a megtalálója nem talált neki gazdát – engem). Hogy most mennyi, és a nagyobb mennyiségű kutya elhelyezése miatt kapnak-e ebből kedvezményt, nem tudom és a projekt sem részletezi a Facebook leírásban. Illetve ne felejtsük el, hogy ez a Facebook leírás megpróbál ugyan magyarázatot adni arra, hogy hol lesz ezeknek a kutyáknak helye, csak azóta a várt 20 kutya helyett 200-at mentettek ki… (friss adatok szerint 300-at…) De a lényeg továbbra is az, hogy mi lesz ezekkel a kutyákkal azután, hogy elfogy a pénz? Hová fognak kerülni? Ki vesz magához ennyi kutyát? Erről se nagyon lehet részletes akciótervet olvasni, pedig azt hiszem ezek érthető aggodalmak.
Félre ne értsetek, csodálatos dolog, hogy kikerültek a gyepmesteri telepről és kaptak reményt arra, hogy tovább élhessenek. Ez megkérdőjelezhetetlen! De hogyan tervezik mindezt a jövőben? Az országban lévő menhelyek 2-3-4x-es telítettséggel működnek, az örökbefogadási kedv pedig nevetségesen alacsony hazánkban, főleg a nyugati országokhoz képest. Az állam nem igazán segíti az állatvédelmet, semmilyen intézkedést nem tesz a szaporítók csökkentésére, nem segíti semmilyen módon a menhelyeket üzemeltető alapítványokat, civil egyesüléseket és ami talán még ennél is nagyobb probléma, hogy az emberek még mindig inkább szaporítótól vásárolnak fajta (vagy annak vélt) kutyát, mint hogy örökbe fogadjanak egy menhelyről. A gazdák többsége nem ivartalaníttatja a kutyáját, ergo a csillárról is lógnak a nem kívánt szaporulatból származó kiskutyák. Az, hogy nincs chip a kutyákban, már szinte alap. De ami még ennél is rosszabb, hogy nincsenek veszettség ellen se oltva. (Egyébként ez főleg vidéken, falun hatalmas probléma, mert a rókák miatt a veszettség könnyen terjed, emberre is veszélyes.) Nincs támogatás, nincs segítség, nincs pénz (erre se). És akkor csak a legnagyobb problémák közül néhányat soroltam fel. Ezért került támadás alá a projekt, mert sok alapítvány, állatvedő szervezet úgy gondolta, hogy jobb, hosszútávon kifizetődőbb programokba is lehetett volna fektetni ezt a pénzt, energiát.
De terjünk vissza arra a problémakörre, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz, ami ezeknek a Valentin projektben megmentett kutyáknak a napi költségeit fedezi. Hová kerülnek, ki és hogyan fogja őket gondozni? De legfőképpen miből? A kérdés azért fontos, mert a menhelyek, még az adományokkal együtt is havi szinten küzdenek a fennmaradásért. Csak Budapesten, különböző menhelyeken és alapítványoknál több száz, de összességében több ezer kutya várja, hogy valaki örökbefogadja! De vidéken ugyanez a helyzet, minden megyeszékhelyen több száz, kisebb városokban 50-100 kutya vár örökbefogadóra. Soha az életben nem lesz gazdája ennyi magára hagyott kutyának! Ez nem rosszindulat, hanem tény! Erről a problémáról beszélni kell, ezzel foglalkozni kell és a legjobb tudásunkkal változtatni rajta!
Szóval maga az ötlet egyébként nagyszerű volt, hogy mentsünk meg kutyákat a gyepmesteri telepen rájuk váró haláltól. A konfliktust az okozza, hogy a dolog túlnőtte magát a tervezetten és mostanra félő, hogy nem lesz egyszerű kijönni belőle a fent leírtak miatt. Engem személy szerint örömmel tölt el, hogy az emberek összefogtak, hogy látom, megmozdítható a tömeg és remélem, hogy ezt a jövőben valami egyébre is fogjuk tudni mozgósítani! De sajnos azt kell mondanom, hogy a jelenlegi helyzet alapján a Valentin projekt ezen kívül nem sokra volt jó. Rövidtávon hatalmas siker, de hosszútávon úgy néz ki, nemhogy nem megoldás, hanem attól félek, hogy a menhelyekre még nagyobb terhet ró, miután elfogy az a pénz, amiből ezt az egészet finanszírozni akarták. Sajnos a probléma annyira mély, annyira sokrétű, hogy ha egy picit a rózsaszín búrától hátrébb lépünk és onnan nézzük, már talán mindenki érti, mi a gond ezzel. (Nekem fáj a legjobban ezt kimondani…) Nem véletlen, hogy azok, akik évek, évtizedek óta ebben dolgoznak, megkérdőjelezik az egész értelmét. Nem irigység (bár biztos van olyan is), nem rosszindulat, hanem sajnos tapasztalat…
Kívánom, hogy történjen valami jó dolog, hogy az emberek megértsék, milyen csodálatos dolog örökbefogadni egy kutyát, és sorakozzanak fel a menhelyek előtt felelős gazdijelöltként, aki nemcsak kiviszi a menhelyről a kutyát, de soha nem is hozza vissza! Kívánom, hogy ne fogyjon el a pénz egyik hónapról a másikra, és kívánom, hogy ez a rózsaszín Valentin napi köd sose szálljon fel!